Minden ötlet megszületik valahol…

Hogy hol is kezdődött?

Örök szöszmötölő vagyok. Nem telhet el úgy nap, hogy valamit – ha csak incifincit is –, de ne bütyköljek. Nem is tudom, hogy hol kezdődött nálam, de az a sanda gyanúm, hogy ez genetikus.

Gyerekkoromban órákat üldögéltem a nagyanyám lábbal hajtós varrógépe alatt, a varrógép két fiókja maga volt a kincsesbánya. Elvesztem az ezernyi gombban, az apró kütyümütyükben, még a mágnest is imádtam, amin több száz gombostű meredt szerteszét.

Tíz évesen elkészült az első saját kötésű kék kockás pulcsim, valahogy akkoriban még volt türelmük és idejük a nagymamáknak tanítgatni a kézimunkázásra az unokákat. (Az is igaz, hogy nem kipurcanva mentek nyugdíjba!)

A középiskolai magyar órákon a pad alatt készültek a kötött pulcsik, és a hosszú vonatozásokat is ki kellett használni valamivel a jó könyvek mellett.

És hogy miért genetikus? Ha visszagondolok, látom, hogy anyukám milyen szuper jelmezeket varrt nekünk, olyanokat, amikkel mindig megnyertük a jelmezversenyt. Még ovis voltam, amikor a nővérem volt a Mazsola, a barátnője Manócska, én pedig remegő térdekkel a nagy tömeg előtt a Varjú bácsi, aki azt mondta: „Kár, kár Mazsola, hogy nem etted meg a spenótot!”

A nagyanyám 93 évesen még belefogott egy óriási keresztszemes terítőbe, sőt, rohamléptekben be is fejezte, mert az unokájának megígérte. Persze agyon bosszankodta magát, mert a kis remegő kezeivel egy csomót kellett bontania és már semmi sem akart úgy sikerülni, ahogy régen. Mindenesetre minden unokájának és dédunokájának van egy rahedli terítője, és ez annyira jó!

Szóval erre gondolok, amikor azt mondom, a szöszmötölés genetikus.

És a folytatás?

Gyógypedagógusnak tanultam, de sosem dolgoztam ebben a szakmában. Van egy klassz férjem, az én hűséges fegyverhordozóm, akivel már több időt éltem együtt, mint nélküle. Az a tervem, hogy ez még jó darabig így is marad. Született öt szeretnivaló gyerekünk, persze öten ötfélék, de ami közös bennük, hogy mind jó lelkű emberek és jó humoruk van, mint az anyukájuknak. 😁 (Azt nem mondtam, hogy mindenki érti is!)

Sokáig voltam otthon velük, ha jól számolom 13 évet, amíg kicsik voltak. Szerettem volna mindent nagyon jól csinálni, hajszoltam a tökéletességet. Kerestem, hogy kinek mivel tudnék a kedvére tenni; hogy kinek mi okozna örömet; kinek van rám éppen szüksége; kit hogyan szeressek, hogy szeretve érezze magát. Jópár ballépés, sok ideges nap, rengeteg ráfeszülés után lassan-lassan rájöttem, hogy egyetlen fontos dolog van: Legyen itthon minden oké! Nem tökéletes, nem patika, nem szipi-szupi, csak simán oké. Legyen itthon jó a légkör, legyen jó mindenkinek hazajönnie, itthon lennie. Megtanultam elengedni a dolgokat, megtanultam fontossági sorrendet felállítani, mérlegelni. Megtanultam megengedni magamnak a jót. A pihenést, az örömöt, a semmittevést, a lazulást. Minden olyan dolgot, amit „hivatalosan” az anyukák nem csinálhatnak.

Számomra mi a lazulás?

A séta, a futás, az olvasás, a barátok… Mostanában sokat horgolok, de az igazi szerelem a patchwork, különösen a kézi varrás. Gyakorlatilag már negyed óra is kisimít a húzós napok után. A sok gyerekekkel itthon töltött év során a foltvarrás volt az egyetlen tevékenység, aminek az eredménye fél óránál tovább megmaradt, ellentétben a főzéssel, mosással, takarítással…

Szóval minden nap molyolok valamit, ha csak negyed órát is, de egyszerűen muszáj. Kell a lelkemnek, a kattogó agyamnak, a családom lelki békéjének. Állítom, hogy terápiás hatása van, ami decibellekben mérhető.

Ja, és csinálok is valamit?

Naná! Van egy szuper kreatív hobbi és foltvarró boltunk Kaposváron 2002. óta, ez a Tótágas. Három nagyszerű kolléganőmmel szinte a kezdetek óta együtt dolgozunk. Kata, Mariann és Adrien (egy „n”-nel!) minden nap jó légkörben várja a vásárlókat, akik – ennyi év tapasztalata alapján bátran mondhatom – válogatott jó emberek.

Régóta fontolgattuk, hogy kellene egy webáruház, de olyan irdatlan nagy meló, hogy csak a koronavírus tudott minket rákényszeríteni, hogy meg is csináljuk. 2020-ban, hosszas vajúdás után megszületett a Tótágas Kreatív Hobbi Webáruház. Ebben az óriási munkában két fantasztikus barátnőm segített, Lujzi, aki hihetetlenül hatékony, és Zsófi, aki sziporkázóan kreatív. Az a vicces, hogy hármunknak 17 gyereke van!

A gyerekeink cseperednek, Lujzi és Zsófi már „csak” barátnők, akikkel a legjobb beülni egy forró csokira.

Adrienn kolléganőm az, akivel nap, mint nap ötletelek-dolgozom, ami sok örömet ad, mert nagyon klassz és lelkes munkatárs. Ha hívsz minket, vele fogsz beszélni és ő teszi a meglepiket a csomagodba, amikor rendelsz tőlünk valamit.

Itt is éppen gondolkodunk, szöszmötölünk és örömködünk a sok szép anyagunknak. 

Tervezgetjük, hogy mivel inspiráljunk téged, mi legyen a következő projektünk.

Látod, mázlista vagyok. Minden nap azzal foglalkozom, amit szeretek; és olyan emberek vesznek körül, akik szeretnek és akiket szeretek.

Miért is csinálom?

Azt tapasztalom, hogy aki alkot – bármit is –, annak kisimul a lelke, örömöt lel az alkotásban, örömöt lel az életben. Ebben szeretnélek téged is segíteni az ötleteimmel, a webshop termékeivel. Hogy megtaláld azt a területet, azt a technikát, azt az alkotási módot, ami leginkább feltölt téged a mindennapokra, ami színt visz az életedbe, ami örömöt ad. Számíthatsz rám, veled tartok ezen az úton.

 

Alkoss, örülj, élj!

Judit

Megosztás:

Facebook
Email
Twitter
Pinterest

Kapcsolódó bejegyzések

Malom játék textilből

Alkalmanként, csak úgy, csináltunk csajos napokat a lánykámmal. Moziztunk, csavarogtunk a városban, finomakat ettünk és közben jókat dumcsiztunk. Ezek laza napok voltak, semmi komoly. Könnyed,

Tulipán szál filcből

Az elmúlt hétvégén a lányom meccsére utaztunk. Kicsit izgultunk, hogy vajon feszélyezi-e, hogy a szülei ott ülnek a lelátón, de bevallása szerint nem. Talán még

Báránykáim

Te is szeretsz minden ünnepre, évszakra készíteni valami cukiságot, ami az otthondat díszíti? Én mindenképpen. Jó érzés, hogy kicsit felfrissül körülöttem a tér, feltölt és

Kokárda filcből

Az ünnep lehet kicsit más. Mázlisták vagyunk, mert a mi falunkban kicsiknek-nagyoknak szívhezszóló a 48-as forradalom ünnepe. Mázlisták vagyunk, mert minden évben Kassai Lajos lovasíjász