Miért pont Tótágas?

Talán benned is megfordult már a kérdés, miért pont Tótágas?

Vajon miért pont ez a webshop neve?

Elárulom neked, hogy nemcsak a webshop neve Tótágas, hanem a kaposvári hobbi boltunké is.
Láthatod, hogy igazán szívemhez nőtt név ez.

Sok évvel ezelőtt elvégeztem egy patchwork tanfolyamot. Akkoriban még gyerekcipőben járt a foltvarrás Magyarországon, nekem mégsem kellett messze mennem, egy volt középiskolai tanáromtól tanultam az első lépéseket. Gyöngyivel azóta teljesen véletlenül egy faluban is lakunk, hihetetlenül ügyes kezű és mindig mennyiséget varr.

Egy kis csoportot is szervezett, ahol rendszeresen összejöttünk varrogatni és beszélgetni. Kitalált egy versenyt is a csapatnak: mindenki kapott háromféle egymással harmonizáló pamutvásznat, abból kellett készíteni egy maximum 100×100 cm-es pályamunkát. Bármely patchwork technikát alkalmazhattuk – nem mintha sokat ismertünk volna! -, és még egy anyagot tehettünk a többihez.

Ennyi volt a kihívás, a lelkesedés messze meghaladta a tudásunkat, de tényleg örömmel ügyködtünk.

Végül én kézzel varrtam a pályamunkát, amire saját tervezésű (na jó, ez igazán nagyképűen hangzik!!!) nonfiguratív rátét minta került. Így utólag nézve olyan kis kezdetleges próbálkozás volt, de akkor valóban szépnek láttam.

 

20211108_154103
Totagas

Ami a másik bénaság, képzeljétek el, hogy a hátlaphoz egy extrém vásott használt lepedőt használtam, ami szerintem überciki. Az az igazság, hogy ezt már akkor is sejtettem, amikor órákig tűztem (steppeltem) kézzel… Nada-nade, késő bánat, ez már csak így marad.

És mivel bárhogy forgattam, minden oldaláról ugyanúgy nézett ki, a férjem elnevezte Tótágasnak. Szóval ő lett a tiszteletbeli keresztapa, és nekem megtetszett a „gyerek” neve, úgy döntöttem megtartom!

Látod, igazán a szívemhez nőtt…

Ui.: Legyél bölcsebb, mint én, semmiképp ne használj vásott lepedőt a foltvarráshoz, még hátlapnak se! Válogass inkább innét:

Képzeljétek, jó néhány évvel ezelőtt Kaposvár egyik terén (egyébként nagyon közel a boltunkhoz) készült egy Tótágas szobor. Hiába, mást is megihletett ez a szó…

Megosztás:

Facebook
Email
Twitter
Pinterest

Kapcsolódó bejegyzések

Malom játék textilből

Alkalmanként, csak úgy, csináltunk csajos napokat a lánykámmal. Moziztunk, csavarogtunk a városban, finomakat ettünk és közben jókat dumcsiztunk. Ezek laza napok voltak, semmi komoly. Könnyed,

Tulipán szál filcből

Az elmúlt hétvégén a lányom meccsére utaztunk. Kicsit izgultunk, hogy vajon feszélyezi-e, hogy a szülei ott ülnek a lelátón, de bevallása szerint nem. Talán még

Báránykáim

Te is szeretsz minden ünnepre, évszakra készíteni valami cukiságot, ami az otthondat díszíti? Én mindenképpen. Jó érzés, hogy kicsit felfrissül körülöttem a tér, feltölt és

Kokárda filcből

Az ünnep lehet kicsit más. Mázlisták vagyunk, mert a mi falunkban kicsiknek-nagyoknak szívhezszóló a 48-as forradalom ünnepe. Mázlisták vagyunk, mert minden évben Kassai Lajos lovasíjász