Horgolt hópelyhek

Bevallom őszintén, nem vagyok az a típus – habár imádok horgolni – hogy mindent is megcsináljak horgolt verzióban. Belátom, hogy bizonyos dolgok nem praktikusak, vagy csak egyszerűen túl toltak horgoltból. A húgom így is minden alkalommal poénkodik velem, ha meglátja a horgolt sálat rajtam, hogy a terítőt tekertem-e a nyakam köré?

A horgolt hópelyhek azonban a gyengéim. Már sok évvel ezelőtt elvarázsoltak. Emlékszem, a középső gyerekkel jártunk úszni, és a folyosón, várakozás közben horgoltam a legelső adagot. Ugyanilyen időtájt lehetett, és végül nagyon jól néztek ki a karácsonyfán mézeskaláccsal, és leheletnyi arannyal fűszerezve.

Egyébként az orvosnál, edzésen és hasonló helyeken való várakozás a legkiválóbb horgolóidő. Ráadásul egy-egy ilyen hópehelyhez a gombolyagon és a horgolótűn kívül semmire sincs szükség, ez pedig akár a retikülbe is belefér. Na jó, egy kisolló is iszonyú praktikus. Már nem tudom hány kisollót vásároltam utazás közben, amikor elfelejtettem betenni a sajátomat. Ma már minden kézimunkatáskámban, kisszütyőben, neszeszerben van egy olló – auf jeden Falls!

A horgolt hópehely elkészítése valóban néhány tíz percig tart, ami időigényesebb, az a formára igazítás, azaz a blokkolás, hogy valóban szép kinézetű, jó tartású darabunk legyen.

A blokkoláshoz elengedhetetlen egy praktikus kis segédeszköz, amit bárki megcsinálhat magának. Szükség van hozzá egy puha alaplaphoz (szivacslap, dekorgumi, parafa, stb), egy genoterma (ismertebb nevén „bugyi”) és egy sablon, amihez tudjuk majd igazítani a formákat. Ja, és természetesen egy nagy adag gombostű.

Rajzolj egy lapra három egymást metsző 20 cm-es vonalat csillagformában, ahol minden szár között 60°van, így egy hatszárú csillagvonalat kapsz. Ezekre a vonalakra tegyél jelöléseket 1 cm-enként. Ha ez macerásnak tűnik, töltsd le a sablont, és nyomtasd ki!

A képre kattintva letöltheted

Erősítsd rá celluxszal a papírt a puha alapra, majd tegyél rá egy réteg átlátszó műanyagot (praktikusan a genoterma egyik lapját), ezt is rögzítsd valami alkalmas ragasztóval. Ez lesz az alap, amin majd a hópelyheket tudod blokkolni. Nekem jelenleg 4 ilyenem van, de amikor sorozatgyártásba kezdek, ez is kevésnek bizonyul, hiszen egyszerre csak egy munkadarabot lehet rátenni.

A blokkolás menete

Korábban egy tégelyes textilkeményítőt használtam, de néhány éve már nem lehet azt kapni, ezért kipróbáltam azt, ami volt itthon. Így derült ki, hogy pl. a decupage ragasztólakk is nagyon kiváló erre a feladatra. Én mattot szoktam használni, de lehet, hogy a fényes sem csillogna.

Egy kistálba tegyél ki kis mennyiségű ragasztólakkot, és hígítsd fel vízzel. Addig kevergesd, amíg teljesen homogén, sűrű tejszínszerű anyagot nem kapsz belőle. Ekkor egy lapos ecsettel kend be a hópehely felületét, úgy, hogy jól itatódjon át vele, de nem szükséges az alját külön bekenni. A szélekre is ügyelj, hogy mindenhová jusson a ragasztóból/keményítőből. (Lehet beleáztatni is, és utána kinyomkodni, de enélkül is teljesen tökéletes végeredményt kapsz.)

És ezután jön a lényeg:

A fentebb elkészített alaplapra tedd rá az alaposan kinyomkodott darabot, helyezd középre, és a szárait igazítsd el a vonalak mentén. Egy gombostűvel rögzítsd az egyik szárat, aztán a szembe lévőt, és így körben. Figyelj rá, hogy minden oldalon ugyanahhoz a jelöléshez tűzd a tűt, hogy szép szimmetrikus legyen. Ahol hurkok vannak, kézzel igazítsd formára a fonalat, hogy szépen száradjon meg. Bonyolultabb hópelyheknél, vagy csillámos, poliészter fonalnál több tűt is kell használni.

Nagyjából egy éjszaka alatt megszárad, de a tűket már akkor érdemes kiszedni, amikor megszikkadt a ragasztó/keményítő, hogy nehogy rozsdafoltos legyen a hópehely. (Én sajnos már többször jártam így.)

Ezek a horgolt hópelyhek nem csak karácsonyfadíszként állják meg a helyüket, hanem képeslapként, dobozok díszítéseként (a képen ezt látod), vagy ajándékon is jól mutatnak.

Lehet virágra emlékeztető, vagy csillagalakú hópihéket is horgolni, de nekem valahogy a klasszikus mesebeli hópehely jön be a legjobban.

Íme, egy ilyennek az elkészítése:

  1. Sor – 6 lsz, 1 ksz-mel körré zárva
  2. Sor – 12 rp a lsz-gyűrűbe, 1 ksz az első rp-ba
  3. Sor – 3 lsz (mely az első erp-t helyettesíti), 1 erp, 5 lsz; [2 erp, 5lsz]×11; 1 ksz az első lsz-sor 3. szemébe, ezzel zárjuk a kört.
  4. Sor – 1 rp, [1 rp az erp-re, (3 rp, 4 lsz, 3 rp) a lsz-ívbe, 1 rp az erp-re]×6; ksz a kezdő rp-ba
  5. Sor – [3 rp a rpk-ra, 1 rp a lsz-ívbe, 5 lsz-es pikó, 2 rp a lsz-ívbe; (7 lsz, 1 ksz a tűtől 6. szembe, 7 lsz, 1 ksz a tűtől 7. szembe, 6 lsz, 1 ksz a tűtől 6. szembe, 1 ksz a legelső lsz-be); 2 rp a lsz-ívbe, 5 lsz-es pikó, 1 rp a lsz-ívbe, 3 rp a 3 rp-ra]× 5; 1ksz az első rp-ra, ezzel zárjuk a kört. – a (3 rp, 2 erp, 3 rp)-ra 6 rp jut az 5. sorban.

Megosztás:

Facebook
Email
Twitter
Pinterest

Kapcsolódó bejegyzések

Malom játék textilből

Alkalmanként, csak úgy, csináltunk csajos napokat a lánykámmal. Moziztunk, csavarogtunk a városban, finomakat ettünk és közben jókat dumcsiztunk. Ezek laza napok voltak, semmi komoly. Könnyed,

Tulipán szál filcből

Az elmúlt hétvégén a lányom meccsére utaztunk. Kicsit izgultunk, hogy vajon feszélyezi-e, hogy a szülei ott ülnek a lelátón, de bevallása szerint nem. Talán még

Báránykáim

Te is szeretsz minden ünnepre, évszakra készíteni valami cukiságot, ami az otthondat díszíti? Én mindenképpen. Jó érzés, hogy kicsit felfrissül körülöttem a tér, feltölt és

Kokárda filcből

Az ünnep lehet kicsit más. Mázlisták vagyunk, mert a mi falunkban kicsiknek-nagyoknak szívhezszóló a 48-as forradalom ünnepe. Mázlisták vagyunk, mert minden évben Kassai Lajos lovasíjász