Idén lehetne kicsit más….
Amikor erre az ünnepre gondolunk, legtöbbünkben felsejlik egy emlék, ahogy az iskolai ünneplőnkben, kezünket tördelve várjuk, hogy meglássuk az anyukánkat az ajtóban és elmondhassuk, odaadhassuk, kifejezhessük valahogy, mindenhogy azt, amit iránta érzünk.
A gyerekek őszinték és beszélnek az érzéseikről. Az anyák napi ünnepélyeken szerintem egyik szülő sem azon kezd el zokogni, hogy milyen cukin szavalt, vagy milyen szép tulipánt hajtogatott neki a gyermek. Az melengeti a szívünket, ahogy készül, izgul, ahogy minden kis rezzenésében az van, hogy mennyire fontosak vagyunk számára. A szereplés, készített ajándék csak hordozóeszköz ehhez a csodához.
Jó lenne, ha felnőttként is tudnánk újra így érezni és kifejezni az anyukánknak, hogy mennyire szeretjük.
Egyszer édesanyám születésnapjára szerettem volna valami olyat adni, ami megmutatja, mit jelent ő nekem. Végül kidekoráltam egy dobozkát és apró papírdarabokra próbáltam szétszórni azt a sok mindent, ami a szívemben volt róla, rólunk. A nagycsaládi ünneplés közepette izgatottan adtam át a dobozt, amit halálra dicsért, hogy milyen gyönyörű, aztán ment a tortát felvágni…
Mint kiderült, hogy-hogynem, este kinyitotta dobozkát. Rájött hogy nem egy szép dobozt kapott csupán, a LÉNYEG benne van. Na amikor felhívott megköszönni, már zokogott rendesen, úgyhogy megnyugodtam.😊
Idén talán lehetne ilyen az ajándék az anyukáknak, nagymamáknak, keresztanyáknak! Sok-sok cetli a dobozkában: “Azt szeretem benned, hogy…” kezdettel.
Drága Apukák!
Tudom, hogy a ti kezetek inkább fahasogatáshoz, csiszoláshoz és ásáshoz szokott, de egy ilyen ajándék elkészítéséhez nem finom ujjak, hanem kis odafigyelés és nagy szív kell!
Egész pici gyerekek is meg tudják csinálni ezt az ajándékot, csak egy kis segítség és irányítás kell nekik.
Legyen nagyon szép ez az idei anyák napja, tessék bátran megríkatni az anyukákat!
