Nekem ez úgysem sikerül…
Neked is volt már ilyen gondolatod? Naná, hogy!
Pedig az alkotás, teremtés utáni vágy mindenkiben benne van! Benned is!
Egyik barátnőm pár hete mutatta, hogy egy kis takarót horgolt az unokahúga játékbabájának. Semmi különös, ugye, mondhatja egy rutinos horgoló. De neki ez volt az első horgolása.
Nagy utat tett meg idáig. A házassága tönkrement, sem dicséretet, sem megbecsülést nem kapott, az önértékelése pedig szinte láthatatlan volt.
Mindig büszkélkedtem az éppen elkészült varrott, vagy horgolt dolgaimmal és Ő gyönyörködve csodálta. Fel sem merült benne, hogy Ő is képes lenne rá, még a biztatásom ellenére sem.
Mindig azt gondolta magáról, hogy nem ügyes, neki ez úgysem sikerül. Csak gyönyörködött mások horgolt, varrott csodáiban és sóvárogva nézte, bárcsak tudna ilyent készíteni.
Fel sem merült benne, hogy megpróbálja, mert nem hitte el magáról, hogy benne is ott van az alkotás képessége.
Most egy boldog, szeretetteli kapcsolatban él, ahol kivirult, elkezdett hinni magában és egyre több kreatív dolgot alkot. Asztaldíszt az ünnepekre, apróbb ajándékokat a családtagoknak és sorra zsebeli be a dicséreteket.

A fakanáltartóról készült képet pont most küldte. 🙂 Nagyon egyszerű elkészíteni, gyors sikerélmény + praktikus tároló.
Ha kedvet kaptál hozzá, a szükséges eszközöket az alábbi gombokra kattintva beszerezheted.
Biztosan van otthon egy üres konzerves doboz vagy egy befőttes üveg. Annyi teendőd van vele, hogy az oldalát bekened ragasztóval és szorosan, hogy illeszkedjenek egymáshoz a szálak, rátekered a makraméfonalat. Ragaszthatsz rá csipkét is, hogy még szebb legyen.
Ennyi az egész. Tarthatsz benne ceruzát, ecsetet, vagy mint a képen, fakanalat is.
Makramé fonalakat rengeteg színben találsz a webáruházban:
Csipkéket fehér, bézs színekben, változatos mintákkal tudsz itt beszerezni:
Ragasztó választékunkat itt találod, de használhatsz ragasztó pisztolyt is: